Amikor 1943-ban elkezdték a templom építését, úgy döntöttek, hogy a szentély alatt temetkezési helyet alakítanak ki. A terv szerint 40 elhunyt személy számára lett volna hely.
1948-ban, amikor a kommunisták átvették a hatalmat és az egyházközség tulajdonában lévő ingatlanokat államosították, gondoskodni kellett megfelelő helyiségről, amely a közösségi összejöveteleknek teret tud adni. Ezért módosították a terveket és eltekintettek, attól, hogy az altemplomot kriptaként működtessék.
2009-ben az egyházközség képviselőtestülete arra az elhatározásra jutott, hogy urnatemetőként ugyan, de megvalósítja a kriptát.
Konkrét információkért érdeklődni lehet a plébániahivatalban. 





