Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 "Lellei Családokért" Közhasznú Alapítvány

 

2009. június 17-én a Somogy Megyei Bíróságon az alapítványok nyilvántartásába került  3241. sorszám alatt közhasznú szervezetként a "Lellei Családokért" Közhasznú Alapítvány.

Az alapítványt a Balatonlellei Római Katolikus Egyházközség hozta létre, azzal a céllal, hogy:

1) szociális tevékenységet, családsegítést lásson el, valamint segítse az időskorúak gondozását,

2) kulturális tevékenységet folytasson,

3) óvja a kulturális örökséget,

4) támogassa a műemlékvédelmet és 

5) a sportot.

Az alapítvány kiemelt céljai közé tartozik a közösségi ház megépítése.

Az alapítvány számlaszáma:

67000193-11021395

 Az alapítvány  2009. évi működését bemutató közhasznú jelentés megtekinthető a templom sekrestyéjében.

Az alapító okirat első pontja megfogalmazza, az Alapítvány célja és feladata, hogy segítséget próbáljon nyújtani a rászorulóknak. Ezért az alapítvány kuratóriuma várja azon lellei családok, egyedülállók jelentkezését, akik úgy gondolják, hogy problémáikat megosztják az Alapítvánnyal és együtt talán megoldást tudunk rá találni.

Elérhetőségek: a Plébánia, ill. a kuratórium tagjai

A kuratórium tagjai:

Pécsi Kornél elnök

Németh Norbert titkár

Koroknai Viktor

Szentirmay Mária Terézia

Witzmann Mihályné

 

Felhívás 

 

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át a Lellei Családokért Közhasznú Alapítvány javára. Az Alapítvány tevékenységéről honlapunkon olvashat. A felajánláshoz nem kell mást tennie, mint az Alapítvány adószámát beírni az adóbevallás során a rendelkező nyilatkozat megfelelő rubrikájába.

 

 

Alapítványunk adószáma:

18786772–1–14

 

 

Köszönjük, hogy támogatja munkánkat!

 

 

Technikai információk:

 

A civilszervezetek és a törvényben nevesített intézmények javára a 11 jegyű adószámmal, az egyházak, vagy a Kiemelt Költségvetési Előirányzat javára 4 jegyű technikai számmal lehet rendelkezni.

 

A civilszervezetek számára az adófizetők az adócsomag részét képező nyilatkozaton, vagy egy külön papírlapon rendelkezhetnek, de semmi akadálya nincsen annak, hogy a civilszervezet előre kitöltött nyilatkozatot, nyomtatványt adjon potenciális támogatójának. A rendelkező nyilatkozatok beadási határideje:

 

·         február 15. egyszerűsített adóbevallást választók (de az 1%-os nyilatkozat utóbb is utánküldhető május 21-ig!)

·         február 27. egyéni vállalkozók

·         május 21. önadózók

 

Aki a munkáltatójának adja le a nyilatkozatát, annak a munkáltató által kijelölt időpontig kell odaadnia a nyilatkozatot, de idén is igaz, hogy ha valaki ezt elfelejti, vagy kicsúszik valamelyik határidőből, akkor május 21-ig bárki elküldheti egy külön borítékban is a nyilatkozatot.

Amennyiben nem kapott adócsomagot vagy rendelkező nyilatkozat nyomtatványt, a Nyilatkozat innen is letölthető.